A Dream Audio 1991-ben indult Cegléden, célja a zenehallgatás élményét megosztani: hiszem, hogy a hallgató akkor tud igazán eggyé válni egy-egy felvétellel, ha azt valódinak élheti meg. A magas minőséget és technológiai fejlettséget képviselő High-End világmárkák eszközei segítenek abban, hogy látogatóimmal közösen inspirálódhassunk, illetve megtalálhassuk mindenki számára a legmegfelelőbb megoldást.
A nevem Zeke Attila, zenei csodabogárságom már igen korán megmutatkozott: amíg a korombeli fiúk futballoztak, addig én 6 évesen az Unitra márkájú kazettás magnómmal rögzítettem a Led Zeppelin 4. albumát. A lemez lenyűgözött és teljesen átformált.
Ezt követően kíváncsiságom annyira hajtott, hogy kutatni kezdtem a rockzene gyökerét, a zenekarok történetét, 13 évesen pedig már előadásokat tartottam a karcagi kultúrházban, amiket zenehallgatással színesítettem.
Idővel magam is szerettem volna zenélni, így 14 évesen vettem 1000 Ft-ért egy használt Cremona akusztikus gitárt, és autodidakta módon fejlesztettem a zenei hallásomat és a technikámat is. Lassan híre ment a városban, hogy zenélek, így a legtöbb ifjúsági eseménynél, házibulinál kérdezték a korombéli srácok: „Ugye hozol gitárt?”
A felnőttkor küszöbén is szívesen folytattam volna zenélést, azonban akkoriban a pop-rock zenei oktatás nagyon kezdetleges volt, gyakorlatilag nem létezett.
„Először legyen egy rendes szakmád, kisfiam, aztán azt csinálsz, amit szeretnél!”
– csengett fülemben édesanyám intő szava, így a zenélés helyett egyetemre mentem és polgári szakmám lett. Mivel profi zenészként nem tudtam kiteljedesni, a minőségi zenehallgatás vált a szenvedélyemmé, elkezdtem hajszolni a minőségi hangzást Hi-Fi rendszerem építgetéésvel. 1991 óta foglalkozom többé-kevésbé mindig a minőségi zenehallgatással, 2003 óta aktívan zenélek is, és 2018-tól csak a Dream Audionak szentelem figyelmemet.
Mindenkinek jó hifizést, élménydús zenehallgatást kívánok!